GYAKORI KÉRDÉSEK

A megrendelést 2 hónappal, de minimum 1 hónappal a rendezvény előtt kell leadni. Könnyen lehetséges, hogy az adott időpontra több árajánlat kérés is beérkezik, ez esetben az élvez előnyt, aki a megrendelőt előbb elküldi, illetve ahol a szerződéskötés megtörtént. Előfordul, hogy egy időpontban több rendezvényt is bonyolítunk!

Emailben vagy telefonon történt egyeztetés után lekérdezzük az időpontot, a helyszínt, a rendezvény jellegét, nagyságát, fellépők számát, technikai igényeiket. Ezt követően helyszínbejárás után készül az árajánlat! Helyszínbejárás nélkül többletköltség merülhet fel a rendezvényt követően az elszámolás alkalmával és ez mindig érzékenyen érinti a megrendelőket! Jobb előre tisztázni a paramétereket, megállapodni mindenben.

Időpont, helyszín, fellépők, technikai igények, rendezvény, koncert jellege, mekkora tömegre lehet számítani? – ezek a legfontosabbak! Mindenképpen technikai egyeztetés és
helyszínbejárás szükséges!

Igen, fontos előre tisztázni mindent, hogy elkerüljük a nézeteltéréseket, a fölösleges többlet költségeket. Szeretünk a megrendelőinkkel maximális bizalmat kiépíteni!

Igen, a munkánkra és az eszközeinkre maximális garanciát vállalunk. Az időjárásra valamint a vismajor esetekre NEM! A szerződésünk tartalmaz minden ilyen jellegű választ.

Igen, természetesen, teljes lebonyolítást tudunk vállalni. Az operatőri munkánkat, a hangmérnöki, gyártási tevékenységeket valamit az utómunkát is beleértve!

Igen, természetesen, teljes lebonyolítást tudunk vállalni. Az operatőri munkánkat, a hangmérnöki, gyártási tevékenységeket valamit az utómunkát is beleértve!

Igen, természetesen, teljes lebonyolítást tudunk vállalni. Az operatőri munkánkat, a hangmérnöki, gyártási tevékenységeket valamit az utómunkát is beleértve!

Igen, egy zenekar sávonkénti lerögzítését is tudjuk vállalni, beleértve a hang utómunkákat is! Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a vezető hangmérnökünk, komolyzene, könnyűzene, rock zene, cigány zenekari formációk, népzenei és kísérleti zenei műfajok kapcsán.

Igen, természetesen, teljes lebonyolítást tudunk vállalni. Az operatőri munkánkat, a hangmérnöki, gyártási tevékenységeket valamit az utómunkát is beleértve!

Az eszközeink alkalmasak a kis klubkoncertek, konferenciák, családi rendezvények, valamint a nagy zenekari és fesztivál koncertek lebonyolítására is.

LAcoustic prémium kategóriás hangrendszerrel dolgozunk, valamit a világításban a legkorszerűbb Led lámpákat alkamazzuk. Hídrendszerünk a TÜV minőségbiztosítás 2 éves felülvizsgálatával rendelkezik, ami a mindenkori rendezvények lebonyolításához és maximális biztonságához elengedhetetlen.

Szerződéskötés után igen, a jogszabályi előírások szerint, amit a szerződésünk tartalmaz.

Igen, előzetes igényfelmérés és helyszínbejárás alapján, a megrendelővel történt egyéni egyeztetést követően.

Eszközök bérbe adásával kifejezetten nem foglalkozunk, kizárólag akkor, ha a felügyeletet nekünk kell ellátni!

Igen, minden eszközünket kamionnal, teherautóval, vagy furgonnal szállítunk, az árajánlat minden esetben tartalmazza a szállítási költségeket is, amely a megrendelőt terheli.